Home Gézengúz Pompás Napok – Nevelés játékkal és mesével I. Rész

Pompás Napok – Nevelés játékkal és mesével I. Rész

821
1
SHARE

A szakma csillogó szemekkel figyeli, amit ez a két nő alkot, a blogszerdának köszönhetően pedig ezrek olvasnak hétről hétre tippeket, trükköket, mesterfogásokat. Interjú-sorozatunk első részében önmagukról és a közös út szépségeiről és viszontagságairól mesél Zsótér Boglárka táncpedagógus és Kormos Rebeka, mesemondó.

„Szülőkhöz, pedagógusokhoz, nevelőkhöz szólunk, ötleteket adunk. Ha szeretnéd, házhoz megyünk. Tapasztalataink legjavát letölthető, ebook formájában adjuk át.”

Hogyan kezdődött a Pompás napok meséje?

Zsótér Boglárka: – Elindul két leány, külön utakat járva egyszer csak találkoztak félúton, majd elindultak egy mindkettejük számára egyaránt jól árható úton. Ennek a találkozásnak immár kicsivel több, mint öt éve. Az egymásra találás után a két lány rájött, hogy nagyon jól kiegészítik egymást. Én hoztam magammal a tarisznyámban a néptáncot és a népi játékokat, Rebeka pedig a népmesét és a tárgyalkotást.

 

Kormos Rebeka: – Az első foglalkozásunkon mondott Luca-napi mese az én dédikémtől maradt rám. Ő egy vend asszony, és nem beszélt magyar nyelven, én pedig lehettem 3-4 éves, mikor utoljára találkoztunk. Mégis megmaradt bennem egy mese-test, amit tőle hallottam. Anyukám nem értette, hogyan jöhetett ez létre közöttünk, hiszen nem beszéltünk közös nyelvet.
A szaporító-szűkítő mese, amit azóta is nagy szeretettel használunk, voltaképp arról szól, hogy van egy láng, ami mellett az szaporodik, amit az ember épp csinál – a restnél a dologtalanság, az irigység, a szorgosnál pedig az munka gyümölcse – ez a mese azóta alapmű nálunk.

Honnan jött a nevetek?

Kormos Rebeka: – Az első évünk után gondolkodtunk csak el azon, hogy mi legyen a neve ennek a formációnak. Végül úgy döntöttünk, hogy tulajdonképpen mindig olyan pompásan érezzük magunkat, így lettünk a Pompás Napok. A munkakapcsolatunk azóta is tökéletesen működik – amiben ő erős, abban én vagyok gyenge, amit esetleg én tudok egy kicsit jobban, azzal én foglalkozom. Lassacskán barátsággá érett ez közöttünk. Kiegészítjük egymást: azt szoktuk mondani, a pompás másik felem.

Peer Réka fotója

Zsótér Boglárka: – Három évig az érlelődött bennünk, hogy ez mennyire jó is! Jó az, ha elmegyünk programot tartani, jó találkozni is egymással, jó új embereket megismerni, pedagógusokkal beszélgetni, gyerekekkel együtt lenni, de ettől többet nem is szerettünk volna. Amikor mi találkoztunk, mindketten épp kiváltunk egy-egy formációból, amiben markánsan benne voltunk. Szerencsések voltunk, hiszen nagyon hasonló tapasztalati szinten voltunk mindketten és tudtuk, hogy mi nem működik egy munkakapcsolatban. Mindkettőnknek fontos az őszinteség, hiszen ha véleményezek valamit, azzal nem a másik munkáját kritizálom, és ezt szerencsére mindketten érezzük.

Kormos Rebeka: – A közös cél mindent felülír. Azt szeretnénk, ha a gyerekek, pedagógusok jól éreznék magukat.

Mészáros Gábor fotója

Óvatosan, talán úgy is fogalmazhatnék, hogy félve haladtatok az új, közös úton?

Zsótér Boglárka: – Akkoriban egyszerűen csak erre volt lehetőség, hogy csináljuk a dolgunkat. Családot stabilizálunk, a főállásunkban helyt állunk, gyereket nevelünk, és a fennmaradó gyűszűnyi kis időben jól érezzük magunkat. Valahol már akkor is ott volt a fejünkben, hogy ebből majd kialakul egy koncepció, aminek majd mindenféle tudatos eleme is lesz, de először csak megéltük a dolgokat. Voltak félelmeink is, persze, de az a szerencsénk, hogy amikor az egyikben fölmerült, a másikban épp nem, így előbb-utóbb berántjuk egymást a folyamatba. Nincs mese, menni kell. Félelemre nem volt eddig még tér.

Kormos Rebeka: – Az elején talán attól féltünk még, hogy amit mi csinálunk, abban több is lehet, mint hogy jól érezzük magunkat a gyerekekkel együtt. Azt tapasztaltuk, hogy ami számunkra evidencia, az a sokat tapasztalt pedagógusok számára újdonság! Rá kellett arra jönnünk, hogy az is nagyon jó természetesen, ha mi elmegyünk a gyerekekhez, a pedagógusokhoz és együtt vagyunk velük, de át kell adnunk a pedagógusoknak ezt a szellemiséget, ahogy a hagyományokat kezeljük. Nem akarjuk konzerválni, nem akarunk háromszáz évet visszamenni az időben. Úgy hisszük, hogy ez a mai ember számára is működhet és nagyon sokat ad. A kérdés csak az volt, hogy tudjuk átadni azt, ami számunkra természetes, magától értetődő azoknak, akik nap mint nap dolgoznak a gyerekekkel. Ennek kellett egy módszertanná érnie.

Ugorj egyet párostul!

Zsótér Boglárka: – Nem tudtuk, hogy jól meg tudjuk-e fogni a lényegét és hogy nem mondunk-e majd túl keveset. Most, hogy már kisebb képzéseink voltak, egyértelműen látjuk, hogy nagyon fontos, hogy a legfőbb üzenetek többször is átmenjenek a hallgatók számára.

Kormos Rebeka: – Ha valaki nagyon tudatosan próbálja fölfedezni, az nem elég. Az a legjobb, ha először megtapasztalja az ember. A hagyományaink ugyanis ma is élnek, és ezekről beszélni jó dolog.

A következő részben Rebeka és Bogi arról mesél majd, hogyan lehet a hagyomány a mindennapjaink szerves része.


1 COMMENT

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here